Az apró, olcsó és mozgékony FPV drónok az orosz és ukrán katonák életét is megkeserítik, érthető hát, hogy mindkét fél igyekszik minél hatékonyabb fegyvereket szolgálatba állítani, amik lelőhetik a drónokat. Az oroszok most egy elég érdekes koncepcióval hozakodtak elő.
Merész akciót hajtott végre egy ukrán T-64BV harckocsi legénysége Novoolekszandrivkában: a páncélos behajtott egy orosz katonák által ellenőrzött utcarészbe, majd szinte közvetlen közelről tüzet nyitott az ellenségre. A harcjármű az akció után sikeresen vissza is vonult.
Az amerikai M2A2 Bradley-ket használó 47. ukrán dandár tette közzé nemrégiben azt a felvételt, amelyen az egyik lövészpáncélosuk belefut egy orosz BTR-82-es páncélozott szállító harcjárműbe, a két jármű pedig közvetlen közelről nyit tüzet egymásra.
Joe Biden amerikai elnök telefonbeszélgetést folytatott Emmanuel Macron francia elnökkel arról, hogy Párizs katonákat küldene Ukrajnába; az amerikai vezető határozottan ellenezte az ötletet – tudta meg a Politico.
Szétszedték az orosz katonák az ukrán hadsereg egyik Baba Yaga drónját, a kifejezetten éjjeli műveletekre specializált eszköz belsejében robbanószert találtak. Nagyon valószínű, hogy elkezdték az ukránok önmegsemmisítő mechanizmussal felszerelni a távirányított repülőgépet.
Hídvetőkkel létrehozott mesterséges hidak segítségével támadják az ukránok Vovcsanszk város északi részét, az ellentámadás orosz és ukrán források szerint egyaránt egyre nagyobb lendületet vesz.
Egyre nagyobb lendületre kap az ukrán haderő napok óta tartó ellentámadása a harkivi Vovcsanszk városban. Bár az oroszok egy ideig a városközpontot ostromolták, most már a település északi részében folynak a harcok, az orosz katonák elkezdték megadni magukat.
Érdekes videó látott napvilágot az ukrajnai frontvonalakról: egy ukrán Baba Yaga drón az éj leple alatt elindul az orosz állásokat bombázni, de az oroszok a saját bombázó drónjukkal lebombázzák a Baba Yagát. Ez az igazi drónháború.
Franciaország tervezi, hogy katonai kiképzőket küld Ukrajnába, szövetségesek aggályai és Oroszország bírálata ellenére, a közelgő ukrán elnöki látogatás alkalmával. Párizs egy nemzetközi koalíció vezetését célozza meg, kezdetben korlátozott létszámmal, később akár több száz kiképzővel is – írja a Reuters.
A Kongói Demokratikus Köztársaság (korábban: Zaire) az elmúlt években egyre mélyebb konfliktusba süllyed, a káoszt pedig a hírhedt orosz zsoldosok is igyekeznek kihasználni – írja a The Moscow Times.
Az orosz-ukrán háború kezdete óta nem lehet pontosan tudni, hogy melyik oldalon pontosan hány katona esett el. A találgatások zajlanak, de csak nagyon kevesen próbálkoznak pontos számokat mondani. Az orosz független médiaorgánum, a Mediazona folyamatosan gyűjti az adatokat a veszteségekről.
Nagyon úgy néz ki, hogy több hónapnyi tervezés után ma reggel megindult az orosz haderő Harkiv megye ellen. Még nem tudni, hogy pontosan mekkora területet akarnak elfoglalni az ukrán megyéből, de orosz vezetők régóta emlegetik egy „pufferzóna” létrehozásának szükségességét, illetve azt, hogy szerintük Harkiv „régi orosz város.” A megye és megyeszékhely mellett Szumi is veszélyben lehet.
Ma hivatalosan is megkezdte következő elnöki ciklusát Vlagyimir Putyin orosz elnök, beiktatásának alkalmából beszédet is mondott. A politikus főleg az ukrajnai háborúról, a NATO-ról és Oroszország fejlődéséről beszélt.
Ha Oroszország kormánya nem akarja, hogy orosz katonák haljanak meg a NATO fegyverei miatt, vonják ki őket Ukrajna területéről - idézi John Kirby amerikai nemzetbiztonsági szóvivőt az Ukrainszka Pravda.
Orosz hadizsákmánnyá vált egy BRAT védelmi rendszerrel felszerelt M2A2 Bradley ODS SA lövészpáncélos a donyecki frontvonalon – jelentik orosz források. A technikai eszköz megszerzését felvételek is igazolják.
Az orosz harctéri veszteségek legalább felét az ukrán drónok okozzák, főleg az FPV kamikaze-drónok, de mellettük komoly gondot okoznak az aknagránátokat dobáló „bombázódrónok” is – állítja az egyik nagyobb orosz háborús Telegram-csatorna harctéri forrásokra hivatkozva.
Megjelent az első felmérés, amely Kamala Harris győzelmét jósolja.
Kiegészítik vele a meglévő rendszert.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Hasznos, gyakorlati, érthető.
Kijev lenullázta Oroszország képességeit.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.